Főosztályvezető (Stratégiai és Monitoring Főosztály)
A HUN-REN Központ az Országgyűlés által 2019. augusztus 1. napjával alapított, független költségvetési intézmény, amelyet a magyar tudományos élet alappillérét jelentő, központi finanszírozású, független kutatóhálózat irányítására és működtetésére hoztak létre. A HUN-REN független Irányító Testületének elnöke és tagjainak jelentős többsége akadémikus, többek között a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
A HUN-REN tizenegy kutatóközpontjának és hét kutatóintézetének, továbbá egyetemeken és más közintézményekben működő 116 támogatott kutatócsoportjának kutatói a matematikai és természettudományok, az élettudományok, illetve a bölcsészet- és társadalomtudományok legváltozatosabb területein végeznek alap- és alkalmazott kutatásokat.
A HUN-REN a kutatóhálózatban az elmúlt több mint egy évszázad alatt felhalmozott közös tudáskincs sokrétűségére építve folytatja tevékenységét.
Az ellátandó feladatok összefoglalása:
- vezeti és irányítja a Stratégiai és Monitoring Főosztály munkáját, felelős a főosztály szervezeti egységeinek munkájáért és ellenőrzéséért;
- ellátja a HUN-REN rendszeres tudományos és szervezeti teljesítménymérésével összefüggő feladatokat;
- javaslatot tesz az eredményalapú finanszírozási rendszer indikátorainak meghatározására, valamint az eredményalapú finanszírozási rendszer kialakítására és működtetésére a Gazdálkodási Főosztállyal együttműködve;
- közvetlenül gondoskodik a magasabb vezetői döntések végrehajtásáról; gyakorolja a hatáskörébe utalt ügyekben és feladatkörben a vezetői, irányítói és szakirányítói jogköröket olyan módon, hogy a felettes vezető által adott utasítások, azok címzettjei, a végrehajtás határidői és felelősei egyértelműen megállapíthatóak legyenek;
- gondoskodik a belső norma előkészítéséről, kiadásáról, időszakonkénti felülvizsgálatáról, módosításáról, illetve a deregulációs feladatok rendszeres elvégzéséről;
- az Innovációs Főosztállyal együttműködve fejleszti a kutatóhelyek és a kutatási pályázatok értékelési módszertanát és eszköztárát, valamit részt vesz az azokkal kapcsolatos stratégiai-elemzési feladatokban;
- javaslatot tesz a kutatói karrier- és életpályamodellek kialakítására együttműködésben az Innovációs Főosztállyal, valamint szakmai bizottságok bevonásával kidolgozza az ezekhez kapcsolódó pályázati programokat;
- ellátja a kutatóhelyek kutatási stratégiai terveivel kapcsolatos adminisztratív feladatokat, kutatási stratégiai koncepciók és az éves kutatási tervek készítéséhez kapcsolódó központi feladatokat;
- ellátja az Országgyűlés és a Kormány részére benyújtandó beszámolók elkészítésével kapcsolatos feladatokat;
- ellátja a Tudományos Tanács titkársági teendőit;
- koordinálja, segíti a kutatóhelyek utánpótlás-neveléshez kapcsolódó irányító szervi feladatokat, valamint ellátja a fiatal kutatói álláshelyen foglalkoztatott kutatókkal kapcsolatos irányító szervi teendőket;
- részt vesz a kutatóhelyek részére meghirdetett, a kutatások támogatására szolgáló források elosztásának, a belső pályázatok megtervezésével, szakértői véleményezésével kapcsolatos feladatokban;
- szakmai felelőse a Központ elektronikus pályáztatási és adatszolgáltatási rendszerének (EPAR);
A pályázókkal szembeni követelmények:
- magyar állampolgárság;
- egyetemi végzettség;
- tudományos életben és tudománypolitikában való jártasság;
- tárgyalási szintű angol nyelvtudás;
- hasonló munkakörben szerzett legalább 3 (három) éves gyakorlat;
- önállóság; kezdeményezőkészség;
- elemző- és problémamegoldó készség;
- pontos, felelősségteljes munkavégzés;
- dinamizmus, nagyfokú terhelhetőség;
- kiváló szintű MS Office (irodai alkalmazások);
- A pályázat részeként benyújtandó iratok és igazolások:
- motivációs levél, mely tartalmazza a korábbi munkatapasztalat részleteit, és a kapcsolódását a megpályázott álláshoz, a fizetési igény feltüntetésével;
- részletes szakmai önéletrajz;
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- phd tudományos fokozat;
- költségvetési szervnél szerzett szakmai tapasztalat;
- tudományos munkakörben szerzett tapasztalat;
- vezetői tapasztalat;
- teljes munkaidős, határozatlan idejű munkaviszony, három hónap próbaidő kikötésével.
- barátságos, támogató légkör
- béren kívüli juttatás
- egészségbiztosítási csomag
- jó megközelíthetőség
- modern irodai környezet
- képzési, fejlődési lehetőségek
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni