Jogtanácsos
FELHÍVÁS
álláshely betöltésére
Igazgatóság: Gazdálkodási és Jogi Igazgatóság
Főosztály Statisztikai koordinációs és jogi főosztály
Álláshely megnevezése: Jogtanácsos
Álláshely besorolása: Vezető-hivatalifőtanácsos
Álláshely legkorábbi betöltésének időpontja: elbírálást követően azonnal
A kormányzati szolgálati jogviszony ideje: határozatlan idejű
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős
Munkavégzés helye: 1024 Budapest Keleti Károly u. 5-7.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogviszonyra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény kormánytisztviselőkre vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
Ellátandó feladatok:
Általános vezetői útmutatás alapján önállóan:
Közreműködik közjogi szervezetszabályozó eszközök, egyéb szabályzatok összeállításában, elkészítésében, véleményezésében, felülvizsgálatában;
Közreműködik a munkajogi feladatok megvalósításában;
Ellátja a KSH által kötendő szerződések előkészítését, véleményezését, elkészítését, egyéb jogi dokumentumok előkészítését, azokat jogtanácsosi aláírással, szükség szerint jogi ellenjegyzéssel látja el;
Közbeszerzési eljárásokban jogi bírálóbizottsági tagi feladatok ellátása;
Jogi állásfoglalásokat készít;
Ellátja a Statek Kft. és a NAVÜ Kft. alapítói, tulajdonosi joggyakorlással összefüggő jogi feladatokat, illetve közreműködik az egyéb polgárjogi megítélést igénylő ügyekben;
Adatvédelemmel kapcsolatos jogi feladatokat lát el;
Belső, illetve külső megbeszélésen önállóan képviseli a Jogi osztályt, szükség szerint a vezető által jóváhagyott módon;
Peres, peren kívüli eljárásban külön kijelölés alapján önállóan jár el, önálló kamarai jogtanácsosi aláírási jogosultsága van;
Végzi a KSH ingatlanjaival kapcsolatos jogi feladatokat, vagyonkezelési szerződéseket megírja vagy véleményezi;
Ellátja a KSH által a dolgozóknak nyújtott lakáskölcsönnel kapcsolatos jogi feladatokat, valamint a KSH lakáskölcsönt nem fizető adósok felszólítása és a szükséges jogi lépések megtételét.
Az állás betöltésének feltételei:
Magyar állampolgárság;
Cselekvőképesség;
Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség;
Szakirányú felsőfokú iskolai végzettség,
Jogi szakvizsga;
Angol nyelvű szakmai szöveg megértése, angol nyelven szakmai levelezés és alapszintű szóbeli kommunikáció;
Legalább 4 év szakirányú szakmai tapasztalat;
Magabiztos felhasználói szintű MS Office ismeretek;
Kinevezés esetén a büntetlen előéletet igazoló hatósági bizonyítvány bemutatása.
Elvárt kompetenciák:
Önállóság;
Precizitás;
Terhelhetőség;
Határozott fellépés;
Komplex gondolkodásmód.
Az elbírálásnál előnyt jelent:
Jogi adatbázisok kezelésének, elektronikus aláírás használatának ismerete;
Elektronikus bírósági, közjegyzői kapcsolattartás ismerete.
A jelentkezéshez szükséges:
Önéletrajz (Kit. 83. § (5) bekezdése szerint);
Motivációs levél (fizetési igény megjelölésével);
Végzettséget, idegennyelv-tudást igazoló okiratok másolata;
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. október 23.
A pályázat elbírálásának határideje: 2024. október 30.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további tájékoztatást Csáky Hajnalka (Hajnalka. Csaky@ksh. hu) és Németh Bettina (Bettina. Nemeth@ksh. hu) nyújt.
A pályázatok benyújtásának módja:
Elektronikus úton a tárgyban feltüntetve a „KSH 1396” azonosító számot, Csáky Hajnalka részére a "Jelentkezem" gombra kattintva.
A KSH az álláspályázatnál beküldött adatokat az Adatkezelési tájékoztató 2. 10. pontja szerint a GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja szerint, közérdekű feladat végrehajtásához kezeli, amelyet a jelentkező az e-mail küldésével elfogad.
Amennyiben jelentkezésével automatikusan a Felvételi adatbankunkba is be kíván kerülni, hogy adatait tárolhassuk 1 évig és elutasítás esetén később másik lehetőséggel megkereshessük, azt külön jelezze nekünk a küldött e-mailben.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
Amennyiben a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek a jelentkező megfelelt, továbbá a pályázat a munkáltató figyelmét felkeltette, szóbeli meghallgatásra kerül sor. A pályázat eredményéről a pályázókat írásban tájékoztatjuk.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
https://kozszolgallas. ksz. gov. hu – 2024. október 5.
https://www.ksh. hu/karrier – 2024. október 2.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Szakmai fejlődési- és továbbképzési lehetőség
Nemzetközi projektekben való részvétel
Folyamatosan megújuló szervezet
Családbarát munkahely
Sport- és kulturális programok
Éves BKK bérlet támogatás
Cafetéria
Rugalmas munkaidő
Évente 8 óra munkaidő kedvezmény egészségügyi szűrővizsgálaton történő részvétel céljából
Szervezetünkről, könyvtárunkról, munkahelyünkről bővebben a www.ksh. hu honlapon tájékozódhat.
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni