Közbeszerzési szakértő
Válasz a hirdetésreAz Építési és Közlekedési Minisztérium 2022. május 24-én kezdte meg működését Építési és Beruházási Minisztérium néven. Fő feladatai: az állami beruházások, építésgazdaság, építésügyi szabályozási és építésgazdasági ügyek, településfejlesztés és településrendezés, településkép védelme, területrendezés, kulturális örökség védelme és a közlekedés. A Minisztérium fő céljai között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, mely képes új sebességbe kapcsolni az ország építését, valamint hatékonyabbá tegye a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttassa a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat.
Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon elérhető a honlapunkon. , A Közbeszerzési Főosztály közbeszerzéssel, változáskezeléssel, továbbá beszerzési eljárások lefolytatásával kapcsolatos feladatok elvégzésre, közbeszerzési szakértő munkakörbe keres kormánytisztviselőket, akik az alábbi, főbb feladatok ellátásában működnek közre:
- ellátja a közbeszerzési eljárások vagy a közbeszerzésen kívüli beszerzési eljárások előkészítésének és lefolytatásának feladatát;
- a szakmai terület közreműködésével összeállítja a közbeszerzési eljárások vagy beszerzési eljárások (közbeszerzési) dokumentációját;
- a közbeszerzési eljárások minőségbiztosítása során összeállítja az ellenőrző szerv észrevételeire adott részletes indokolással ellátott válaszokat;
- feladatellátása során elvégzi az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben és a központosított közbeszerzési rendszerekben szükséges feladatokat;
- a közbeszerzési vagy beszerzési eljárások lefolytatásához kapcsolódó iratokat dokumentálja és archiválja;
- kapcsolatot tart a Minisztérium közbeszerzési vagy beszerzési eljárásaiban érintett szervezeti egységeivel;
- kijelölése esetén ellátja az állami közbeszerzési szaktanácsadói feladatokat;
- elkészíti a beszerzési eljárásokhoz kapcsolódó szerződések tervezetét, illetve a beszerzési eljárások eredményeképpen megkötött szerződések módosításának, megszüntetésének tervezetét;
- kapcsolatot tart külső szervezetekkel (DKÜ, NKOH, BVOP központosított szervezet);
- elbírálja a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések módosítására irányuló kérelmeket;
- a szakmai terület közreműködésével elkészíti a szerződésmódosítások tervezetét; eljárási felelősként részt vesz a szükséges minőségbiztosítási eljárásokban;
- közbeszerzési szempontból megvizsgálja a szerződésmódosítást nem igénylő egyéb változtatási igényeket (tartalékkeret felhasználás);
- teljesíti a szerződésmódosításokról szóló hirdetmények és az egyéb kapcsolódó közzétételi kötelezettségeket;
- közbeszerzési szerződések teljesítése során felmerülő közbeszerzési jogi szaktudást igénylő kérdésekben állásfoglalást ad;
- kijelölés esetén képviseli a Minisztériumot a közbeszerzéssel kapcsolatos jogorvoslati eljárásokban.
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
- Magyar állampolgárság
- Erkölcsi bizonyítvány
- Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása
Elvárt végzettség/képesítés:
- felsőfokú végzettség (egyetemi/főiskolai)
- Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások) ismeret
- közbeszerzési területen szerzett legalább 3 év szakmai tapasztalat
- a közbeszerzésekre irányadó jogszabályok- és közbeszerzési döntőbizottsági gyakorlat-, a Hatóság Útmutatóinak, Tájékoztatóinak ismerete
- Önálló, hatékony munkavégzés
- Precizitás, pontosság
- Megbízhatóság
- jogi felsőfokú végzettség
- állami közbeszerzési szaktanácsadói vagy felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói névjegyzékben szereplés
- több éves, uniós finanszírozású építési beruházások, szolgáltatás megrendelések (tervezés, mérnök) tárgyú közbeszerzési eljárások bonyolításában és/vagy ellenőrzésében szerzett közbeszerzési bonyolítói és/vagy ellenőrzési tényleges gyakorlat
- versenyképes bért
- stabil munkakörnyezetet
- kihívásokkal teli feladatkört
- fejlődési lehetőséget
- béren kívüli juttatást
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni