Közbeszerzési szaktanácsadó (Beruházási, Beszerzési és Üzemeltetési Főosztály)
A Szociális és Gyermekvédelmi főigazgatóság (székhelye: 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. ) a belügyminiszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. További információ: SZGYF honlapján. , Teljeskörűen lefolytatja a közbeszerzési eljárásokat, valamint a központosított közbeszerzési eljárásokat (verseny újranyitás). Kapcsolatot tart az adott eljárásban érintett szervezeti egységekkel, koordinálja az eljárási cselekményeket a közbeszerzési igény felmerülésétől a szerződés megkötéséig. Megvizsgálja a beszerzési igényeket és a Kbt. szabályaira figyelemmel, javaslatot tesz az alkalmazandó eljárásrendre, eljárás típusra. Közbeszerzés szakmai kérdésekben, szakmai javaslatot állít össze. Közbeszerzés-szakmai támogatást nyújt a közbeszerzési eljárások műszaki tartalmának elkészítését végző szakterületek részére. Részt vesz a beszerzési, közbeszerzési szakterületet érintő szabályozók felülvizsgálatában, a módosítások előkészítésében és felterjesztésében. Közreműködik az éves beszerzési, közbeszerzési, valamint központosított közbeszerző szervek részére szükséges tervek elkészítésében, valamint a jogszabályi közzétételi határidők betartásában. Követi és alkalmazza a közbeszerzéseket, beszerzéseket érintő jogszabályi változásokat. Végzi a szakterülethez tartozó adatbázisok nyilvántartások és kapcsolódó iratok, iratminták naprakész karbantartását. Közreműködik az adatszolgáltatási igények határidőben történő teljesítésében. , Büntetlen előélet
Cselekvőképesség
Magyar állampolgárság
Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása
Felsőfokú szakirányú végzettség
Ajánlatkérői oldalon szerzett, legalább 2 éves közbeszerzési eljárások önálló lefolytatását magába foglaló szakmai tapasztalat
Érvényes FAKSZ, vagy ÁKSZ jogosultság
A FAKSZ/ÁKSZ jogosultság igazolását kérjük a pályázati anyaghoz becsatolni
A Közbeszerzési Hatóság által vezetett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékébe bejegyzésről, illetve annak megújításáról igazolás, amelyen a lajstromszámnak és a névjegyzékbe vétel hatálya lejárati időpontjának is szerepelnie kell
Bruttó bérigény megjelölése a motivációs levélben
Az SZGYF Karrier oldalán megtalálható „Nyilatkozat pályázattal összefüggő adatkezeléshez” nyomtatvány kitöltése és csatolása
Felhasználói szintű MS Office ismeret
Három hónapnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit. ) 84. § szerinti, speciális erkölcsi bizonyítvány benyújtása legkésőbb az álláshely betöltéséig
, Felsőfokú közbeszerzés szakirányú végzettség
2 évnél hosszabb, közbeszerzési eljárások önálló lefolytatásában szerzett gyakorlati tapasztalat, Határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony, teljes munkaidő. Részmunkaidős foglalkoztatásra is lehetőség van (20 óra/hét).
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni