Osztályvezető
Válasz a hirdetésreAz Építési és Közlekedési Minisztérium 2022. május 24-én kezdte meg működését Építési és Beruházási Minisztérium néven. Fő feladatai: az állami beruházások, építésgazdaság, építésügyi szabályozási és építésgazdasági ügyek, településfejlesztés és településrendezés, településkép védelme, területrendezés, kulturális örökség védelme és a közlekedés. A Minisztérium fő céljai között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, mely képes új sebességbe kapcsolni az ország építését, valamint hatékonyabbá tegye a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttassa a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat.
Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon elérhető a honlapunkon. ,
- Az Út- és Vasútépítésért Felelős Helyettes Államtitkár feladatkörébe tartozó vasútfejlesztési projektek kapcsán közreműködik azok közbeszerzési eljárásainak előkészítésében, lebonyolításában, ellátja a teljesített szerződésekkel összefüggésben a referenciaigazolások kiadásával kapcsolatos feladatokat.
- Továbbá, közbeszerzési jogi és műszaki szakmai véleményt ad a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítése során felmerülő szerződésmódosítások, illetve változtatások tekintetében.
- Elősegíti a döntési javaslatok kialakítását, ellátja a szerződések teljesítése során benyújtott alvállalkozói bejelentések vizsgálatát, közreműködik a szerződések teljesítése során előálló, műszaki és jogi szaktudást igénylő kérdésekkel és ügyekkel összefüggő vélemény kialakításában.
- Valamint jogi és műszaki szakmai támogatást nyújt, véleményt ad a társfőosztályok részére a szerződések teljesítése során felmerülő kérdésekre.
- Közreműködik a szerződések követeléskezeléssel összefüggő feladatainak ellátásában, koordinálásában, illetve ellátja a főosztály tevékenységével kapcsolatos nyilvántartási feladatokat, irányítja a főosztály feladatkörébe tartozó feladatok szakszerű, pontos, precíz, határidőben történő végrehajtását.
- A főosztály feladata ellátása során szoros együttműködés szükséges a társfőosztályokkal, elsődleges feladat a műszaki szakterület támogatása.
- A pozíció betöltéséhez a vasúti szakirányú műszaki szaktudás mellett szükséges a közbeszerzési jogi szemléletmód megléte és a közbeszerzésben szerzett tapasztalat.
- Emellett javaslatot tesz kormánydöntések, jogszabályok, szabályzatok elkészítésére, módosítására, véleményezi a Kormány előterjesztéseket, a miniszteri rendeletek tervezeteit, előkészíti a feladatkörébe utalt tevékenységek végzésére vonatkozó szabályzatokat, ellenőrzi a szabályozókban szereplő előírások betartását.
- 2 évre szóló határozott idejű munkaviszony
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
- Magyar állampolgárság
- Erkölcsi bizonyítvány
- Felsőfokú végzettség (építőmérnök, közlekedésmérnök / jogi egyetemi)
- Következetesség, kiszámíthatóság
- Cél- és feladat-orientáltság
- Kreativitás, innováció
- Rendszerszemlélet, lényeglátás
- Döntési képesség, felelősségvállalás
- stabil munkakörnyezetet,
- fiatalos, lendületes csapatot, jó légkört,
- kihívásokkal teli feladatkört,
- fejlődési lehetőséget,
- béren kívüli juttatást.
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni