Tervezési szakértő
Válasz a hirdetésreAz Építési és Közlekedési Minisztérium 2022. május 24-én kezdte meg működését Építési és Beruházási Minisztérium néven. Fő feladatai: az állami beruházások, építésgazdaság, építésügyi szabályozási és építésgazdasági ügyek, településfejlesztés és településrendezés, településkép védelme, területrendezés, kulturális örökség védelme és a közlekedés. A Minisztérium fő céljai között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, mely képes új sebességbe kapcsolni az ország építését, valamint hatékonyabbá tegye a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttassa a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat.
Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon elérhető a honlapunkon. ,
- Ellátja az Autópálya Koncessziós Osztályt érintő koncessziós szerződésekben a Koncessziós Társaságok által készített tervekkel kapcsolatosan a Koncesszióba Adóra vonatkozó feladatokat.
- Közreműködik a tervekkel kapcsolatos véleményezési, jóváhagyási folyamatban, részt vesz az ezzel kapcsolatos kooperációkon, egyeztetéseken.
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
- Magyar állampolgárság
- Erkölcsi bizonyítvány
- építőmérnöki vagy közlekedésmérnöki szakirányú felsőfokú végzettség
- Magas szintű MS Office (irodai alkalmazások) ismeret
- Mélyépítési területen szerzett tervezői szakmai tapasztalat
- BIM modellel kapcsolatos tervezési tevékenység
- Táblázatkezelő (pl. Excel) - Középszint
- Önállóság
- Határozottság, magabiztosság
- Hatékony munkavégzés
- Szakmaiság, szakértelem, szakmai felkészültség, szaktudás
- Szakmai lojalitás
- stabil munkakörnyezetet,
- fiatalos, lendületes csapatot, jó légkört,
- kihívásokkal teli feladatkört,
- fejlődési lehetőséget,
- béren kívüli juttatást.
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni