Vállalkozási előkészítő mérnök
Válasz a hirdetésreA FITOUT a hazai piacon folyamatosan fejlődő vállalatként a belső irodaterek kialakításának szakértője lett. Cégcsoportunk 2003 óta van jelen az iroda és retail piac FITOUT szegmensében. Vállaljuk irodaházak bérlői irodaterületeinek, közösségi- és recepciós tereinek az épület tartószerkezeti megépítése után a teljes körű befejező szakipari munkálatait (FITOUT) generál kivitelezésben.
Büszkék vagyunk arra, hogy komoly szerepünk van a FITOUT kivitelezői műfaj hazai meghonosíttatásában, a kifejezés szakmai értelmezésében.
Célunk, hogy a belső terek kialakítását a folyamatosan újuló szerelt technológiák magas szintű alkalmazásával és az építőanyagok fejlődésének állandó nyomon követésével valósítsuk meg.
Nálunk az építés alkotás.
A csapat, amelyhez csatlakozni fogsz:
Egy lendületes, barátságos és fiatalos közösség vár rád, ahol a tagok együttműködve végzik előkészítői feladataikat. Nálunk kiemelt szerepet kap a magas szintű szakmai segítségnyújtás és a határidők betartása, de mindezek mellett mindig van hely egy kis vidámságnak is, hiszen összetartóak vagyunk. A munkakör változatos, elkötelezettséget, figyelmet és önállóságot igényel, mivel nálunk soha nem ugyanaz a feladat két projektnél.
Ha Téged is az motivál, hogy szakmailag a legfelkészültebb legyél, és fontos számodra a minőség, akkor itt a helyed! Itt szükséged lesz az elhivatottságodra, hiszen nálunk nem léteznek sablonos, unalmas feladatok.
,
- FITOUT cégcsoport vállalkozási csapatában dolgozik, közvetlen felettese a vállalkozási igazgató
- Projektek elnyeréséhez szükséges pályázatok előkészítése
- Ajánlatkérésre felkért alvállalkozók meghatározása, kiválasztása
- Alvállalkozói, beszállítói ajánlatok bekérése, műszaki és számszaki ellenőrzése
- Kapcsolattartás az alvállalkozókkal
- Ütemtervek készítése
- Költségvetési kiírás készítése
- Megrendelőnk felé leadandó kivitelezési ajánlat, pályázati dokumentáció összeállítása
- Önköltségi számítások készítése utókalkulációkhoz
- Felsőfokú szakirányú végzettség (Építőmérnök, építészmérnök)
- Releváns kivitelezési vagy előkészítési 3 éves munkatapasztalat (nagy generál cégnél szerzett tapasztalat előnyt jelent, de nem feltétel)
- Fejlett szervezőkészség, határozott, agilis, önálló és felelősségteljes munkavégzésre képes
- Jó kommunikációs készség és terhelhetőség
- Számítógép magabiztos felhasználói ismerete MS Office, Excel, MS Project, ArchiCad vagy AutoCad ismeret
- Stabil szakmai háttér és vállalat (21 év)
- Versenyképes fizetés, szakmai tapasztalattól függő fizetési megállapodás
- Heti 1 nap Home Office lehetőség
- Dinamikus, fiatal csapat
- „A” kategóriás inspiráló munkakörnyezet a Ferrum Irodaházban
- Professzionális technikai eszközök biztosítása
- Kihívásokkal teli, komoly szakmai munka, a FITOUT kivitelezési munkáinak nagy része „A” kategóriás, magas hozzáadott értékű, igényes fit-out irodakivitelezési munka
- Folyamatos szakmai fejlődés
- Rendezvények és csapatépítők évente 3-4 alkalommal
- Ingyenes fitneszterem használat a Ferrum Irodaházban
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni