Vasúti balesetvizsgáló
Válasz a hirdetésreAz Építési és Közlekedési Minisztérium 2022. május 24-én kezdte meg működését Építési és Beruházási Minisztérium néven. Fő feladatai: az állami beruházások, építésgazdaság, építésügyi szabályozási és építésgazdasági ügyek, településfejlesztés és településrendezés, településkép védelme, területrendezés, kulturális örökség védelme és a közlekedés. A Minisztérium fő céljai között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, mely képes új sebességbe kapcsolni az ország építését, valamint hatékonyabbá tegye a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttassa a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat.
Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon elérhető a honlapunkon. ,
- A Szervezet vezetője által történő kijelölés alapján, vizsgálóbizottság tagjaként, később vezetőjeként részt venni a balesetek és váratlan események független szakmai vizsgálatában, a balesetek közvetlen és közvetett okainak feltárásában, a biztonsági ajánlások kidolgozásában.
- A vizsgálat során kapcsolatot tartani az érintett személyekkel és szervezetekkel (vasúttársaságok, hatóságok stb. ). A jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a balesetről értesítést, zárójelentés-tervezetet, zárójelentést készíteni és küldeni az érintetteknek.
- Napra készen tartani a vizsgálat folyamán keletkező elektronikus adatbázist.
- A Szervezet vezetője által elrendelt ideig készenléti szolgálatot ellátni a bekövetkező balesetek (váratlan vasúti események) haladéktalan helyszíni vizsgálata érdekében.
- A Szervezethez érkező bejelentések alapján intézkedni a szükséges jelentések és halaszthatatlan vizsgálati intézkedések megtételére.
- Megkülönböztető jelzéssel felszerelt gépkocsit vezetni a helyszínre vonuláskor.
- A balesetek helyszínén szemlét tartani, az általános és különleges eszközöket kezelni (pl. speciális mérőeszközök, drón stb. ), a helyszínen rögzített információk, adatok és nyomok alapján jegyzőkönyvet készíteni.
- Végrehajtani az üzembentartói vizsgálatokkal kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat.
- Munkavégzés helye: Budapest X. kerület, Kőér utca 2/A. , és esetenként Magyarország egész területe.
- Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
- Magyar állampolgárság
- Elvárt végzettség/képesítés
- felsőfokú, egyetemi/főiskolai végzettség
- Egyéb pályázati feltétel meghatározása
- felhasználó szintű MS Office (irodai alkalmazások) ismerete
- Járművezetői engedély kategória: B
- vasúti szakvizsgák bármely vasúti szakszolgálat területén
- 24/2012. NFM rendelet szerinti balesetvizsgálói tanfolyami végzettség
- PAV I. alkalmasság
- „A1-A3 Open” kategóriás drónpilóta képesítés
- Vasúti jármű kategóriák
- 5 év vasúti szakmai tapasztalat
- angol, B2 (középfok)
- német, B2 (középfok)
- stabil munkakörnyezetet,
- fiatalos, lendületes csapatot, jó légkört,
- kihívásokkal teli feladatkört,
- fejlődési lehetőséget,
- béren kívüli juttatást.
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni